Humán

2020. június 3. szerda

IRODALOM – 6. osztály

ARANY JÁNOS: TOLDI

1    feladat

Arany János élete 10 mondatban

Arany János 1817 március 2-án született Nagyszalontán. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. 1836 februárjában színésznek állt, de felhagyott vele. Rövid ideig rektor Nagyszalontán, majd 1840-ben meg is házasodott: felesége Ercsey Julianna, akitől két gyermek született. 1845-ben Az elveszett alkotmány című vígeposszal megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára, ami mellett még sok epikus művet írt. Az 1848-as forradalomban nemzetőr volt, majd fogalmazó lett Debrecenben és Pesten, a forradalom leverése után pedig bujdosott. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött, majd 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, s bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe. Az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte, ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szántan az Őszikék (kapcsos könyv) verseit, majd miután 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét, 1882 október 22-én halt meg.

2    feladat

Toldi cselekményszerkezete

Előhang: a 14. században élt Toldi Miklós alakjának felidézése.

Miklós találkozása Laczfi nádorral és vitézeivel.

Miklós összetűzése Györggyel; anyjuk közbelépése.

Miklós akaratlanul gyilkossá lesz.

Miklós és Bence találkozása.

Miklós legyőzi a farkasokat.

Miklós búcsúja édesanyjától, látogatása Györgynél.

Miklós és az özvegy találkozása.

György bepanaszolja az öccsét a királynál.

Miklós legyőzi a bikát.

Miklós és Bence találkozása.

Miklós legyőzi a cseh vitézt.

Királyi igazságszolgáltatás: Miklós elnyeri jutalmát, György pedig a büntetését; megérkezik az édesanyjuk és Bence. A 12. ének 19-20. versszaka: Miklós jövendő sorsa.